Hozzám is elért a díj, amit Jucustól kaptam meg, köszönöm szépen!
- imádom az állatokat, nagy álmom egy állatmenhely létrehozása és fenntartása! Szeretném úgy élni az életem, hogy erre lehetőségem is legyen! Én nem tuti kocsira, házra és egyéb luxusokért élek; hanem hogy ezt az álmom egyszer megvalósítsam.
A kutyám az egyik legnagyobb pajtásom, elég szomorú történet fűződik hozzá mivel az anyukáját megmérgezték így kétséges volt, hogy ő és a testvérei életben maradhatnak e; de szerencsére megsikerült őket mentenünk!
Ő lenne a kutyusom (nem szoktuk amúgy megkötni ez épen egy ilyen pillanat)
- gyermekkorom óta régész akartam lenni, sajnos idáig nem sikerült megvalósítani ezt az álmom, mivel a másik szerelmemet a művészetet hajszolom magam előtt.
- nagyon sok ételre allergiás vagyok, de ez általában nem szokott érdekelni inkább bevállalom, hogy rosszul leszek.
- rettenetesen nagy igazságérzetem van, ami miatt állandóan bajba is kerülök; egyszerűen nem bíróm magam türtőztetni ha valami igazságtalanságot látok az utcán (gyerekbántalmazás, kutyakínzás...). Ez okból már többször kerültem kínos helyzetbe, volt hogy majdnem én is kaptam egy pofont.
- a családom a mindenem, büszke vagyok rá, hogy ennyire jó a szüleimmel a kapcsolatom! Tényleg bárhol bármikor számíthatunk egymásra.
- többször voltam a halál közelében, azt hiszem ilyen a karmám. :)
- végül a legfontosabb: csak is emelt fejjel pozitívan élem az életem, próbálok mindig mosolyogni és mindenben megkeresni a szépet és a jót. Sokszor nehéz, de úgy vélem ha a jóra fókuszálunk akkor tényleg nagyobb eséllyel lehetünk sikeresek. Ezért javaslom, hogy mindenki tegye zsebre a bánatát és próbáljon meg javítani a helyzetén.
Én nem adnám tovább a díjat, mert azt hiszem talán én voltam az utolsó akihez elért! :)
Legyen szép napotok!
csatlakoznék önkéntesként a leendő menhelyedhez :))
VálaszTörlésHa esetleg nyernék a lottón akkor hamarabb összejönne, de így még pár küzdelmes év áll előttem az biztos! :)
Törlésszintén jelentkezem önkéntesként!! :) a kutyusod egyébként imádnivaló!!
VálaszTörlésÉn is imádom, már nagyon hiányzik remélem jövőhéten hamarabb haza tudok jutni. :)
TörlésEszméletlen rosszalkodós, imád lopni (kulcstartó, telefon, cigi öngyújtóval, kesztyű, papucs) az ellopott értékeket pedig a házába eldugja. :D