Illetve rászántam magam szempillaspirál vásárlásra is, már ideje volt nagyon. Kíváncsi leszek beválik e majd az új áldozatom.
Úgy fest a helyzet, hogy most pár napig elleplek titeket új bejegyzéssel; mivel a Blogger nem közölte az ütemezett bejegyzéseim így azokat pótolom. Az újdonságaim közül kíváncsiak vagytok valamire? Érdekel titeket teszt?
Természetesen nem felejtettem el az olvasóimat és pár napon belül egy nyereményjáték fog elkezdődni, hiszen lassan itt a szülinapom, ennek apropójaként készülök meglepetéssel!
Legyen szép napotok!
Engem az ecsetek érdekelnének nagyon :)
VálaszTörlésÉn is gondoltam rá, hogy azokról írnék. Arra jutottam, hogy amiket eddig beszereztem/használtam azokkal együtt egy nagyobb hangvételű bejegyzésben tenném ezt meg.
TörlésAz biztos, hogy a hétvégén kipróbálom őket, és így a bejegyzés jövőhétre várható is lesz róluk. :)
Várom a tesztet :)
TörlésMindegyik termék nagyon érdekel én is tervezgetem a rendelést! :)
VálaszTörlésÉn is kíváncsi vagyok nagyon, a bronzosítót fogom először kipróbálni mert még eddig nem volt a tarsolyomban. Az ecsetekről külön bejegyzés lesz. A matt "szájceruza" pedig hasonló színű társaival száll majd versenybe, éljenek a narancsos színek. :)
TörlésRemelem neked bevalnak ezek az Elf ecsetek, sok sikert!
VálaszTörlésFélek azért, emlékszem hogy neked nagy nem váltak be. De úgy gondoltam, hogy bepróbálom őket ha már a közelemben is elérhetőek, nincsenek nagy elvárásaim. Még jó pár hónapja nagyon sóvárogtam utánuk, így kényszert éreztem, hogy megvegyem őket. :D
TörlésAbszolút az ecsetek! Aztán persze szépen sorban a többit is!! :)
VálaszTörlésOkés akkor holnap megpróbálom magam összekapni és minél előbb összerakni egy bejegyzést róluk. :)
TörlésEcsetpárti vagyok én is!
VálaszTörlésHúha, holnap felkelek majd korán, hogy minél előbb bemutathassam őket! :)
TörlésSzerintem az olcsó ecsetek között is vannak jól sikerültek és én is ki fogom próbálni őket. De azért a jól bevált tényleg minőségi Coastal Scents ecseteimre nem cserélném le őket. A legjobb ecseteim egyelőre a Coastal N04-es és a 251-es, tényleg profi ecsetek.
VálaszTörlésÉn is szemezgettem a nagy ecsetkészletükkel amikor megjelent itthon is, de ők tényleg profik számára lettek kitalálva. Bár ha egyszer úgy hozza az élet akkor lehet beruházok majd rájuk is. :)
Törlés