2012. június 22., péntek

Túl személyes bejegyzés

 Sokat filóztam, hogy megírjam e ezt a bejegyzést; de arra jutottam, hogy az én hibámból sokan tanulhatnak még és lehet számomra is hasznos lesz a dolog. A hétfői kutyaharapásomról fogok kicsit írni, így aki érzékenyebb az ne is olvassa tovább a dolgot. Megjegyezném, hogy bal kézzel pötyögök így kicsit bénábbak a mondataim is.
 Kezdjük a történetet 5és fél évvel ezelőttről amikor is Szandi kutyánk világra hozott 5 édes aranyos kutya kölyköt. 3 hétre az esemény után az anya kutya furán kezdett viselkedni, nehezen kapott levegőt nem voltunk restek azonnal állatorvoshoz vittük ahol kiderült, hogy megmérgezték. Mondanom sem kell, hogy a piciknek azonnal külön kennelt kellett építünk hóban sárban amíg Szandi pihent; amikor elkészült a picik helye kijött és összeesett.... ránk maradtak a kis kölykök, édesapám és az állatorvos munkájának köszönhetően a kutyusokat feltudtok nevelni és nem lett probléma. A kis kölykök között volt egy nagyon pici, aki már pár hetes korában hegyezte fülecskéjét és ugatott végig parádézta a napokat, rögtön kiszúrtam magamnak. Ő lett az én kutyám!!! Nagy haverok lettünk, kezemből evett és már korán a labdajátékok szerelmese lett.
Teltek múltak az évek, a kutyus hatalmas udvarban élt szerető családjával. Egy dologtól viszont rettegett az éles durranás szerű hangoktól, például: dörgés, petárda, lövések.. Mindig meg tudtuk vigasztalni egészen tavaly nyárig, amikor egy mennydörgéses éjszakán lelépett. Azt hiszem annyira még az életben nem voltam ideges, egy jó fél napot kerestük falunk határában erdejeiben mezőn mindenhol, amire meglett. El se hiszitek, hogy miben voltunk...
Most hétfőn orvoshoz és postára indultam volna, de előtte gondoltam megnézem ebem, hogy viseli a trópusi időt. Szokásához híven a fellocsolt betonon feküdt apukám árnyékos műhelyében. Nem figyeltem, de a közeli erdőben épen vadakra vadásztak ahonnan frankón elhallatszanak a lövések hangjai és ráadásul én is hirtelen jelentem meg előtte. Nem tudom, hogy felijedt vagy megijedt vagy hogy mi is történt, de rám támadt. Valahol volt bennem annyi lelkierő, hogy a karom az arcom elé kaptam és sikoltozva kiáltva hívtam anyukám aki a lakásban volt; közben egy jó 10-12 méteres távot tettem meg a kutyával a karomon, csak az vezérelt, hogy bejussak a lakásba! Anyukám ahogy kilépett már látta, hogy nagy a baj és azonnal rohant segíteni. A cirka 50kilós kutyát valahogy leszedte rólam, lefeszítette száját azonnal elestem és anyukám rám zárta az ajtót; viszont abban a pillanatban rá támadt. Bennem volt annyi hogy azonnal felpattantam segítségért kiáltottam és seprűt ragadtam és elrohantam az utca irányában így újra engem vett célba így anyukám bemenekült. Közben a szomszédaim megérkeztek akik a horror filmbe illő díszlet láttán hívták apukámat telefonon, ő dolgozott. Nekem ez már így egy pillanatnak tűnik, de tudom, hogy több volt. A kutyánk szemei vérbe forogtak ugatott vicsorgott szó szerint nem ismert meg minket, a járólap az ajtónk falak ablakok minden tiszta vér volt... még soha nem láttam ilyent. A lakásban anyukám bepánikolt, láttam én is nagy a baj rögtön orvost hívtunk és nagynénémet. Közben megpróbáltam lemosni a kezünk. Anyukámnak hátára támadt szerencsére csak lábbal és a kezébe kapott bele rendesen. Az én karomat nem minősítenem, nem úsztam meg ennyivel... Nagybátyám hamar ideért, bár nekem óráknak tűnt csak feküdtem a konyhaasztalunkon és próbáltam nem elájulni, közben anyut nyugtattam. Rögtön orvoshoz szállitott minket ahol lefertőtlenítették a nyomokat. Közben apukám is befutott, így a kórházat már vele vettük célul. Kis várakozás után a sebészeten kezelésbe vettek egy jó 40perces procedura volt de összefoltoztak; édesanyám kezét is varrni kellett a háta szerencsére nem sérült annyira. Természetesen a jutalom tetanusz oltást is megkaptuk. :)
Közben kedvesem is befutott azaz 160-nal robogott. Kis családunk minden tagjához eljutott a hír így amire hazaértünk már volt segítség nagynéném jött ápolgatni.
Azóta jobban vagyunk hellyel közzel, anyum szuperül gyógyul én kevésbé de no para. Sajnos mind a kettőnknek a jobb karjára került az emlék, így apukámra vagyunk utalva aki gondoskodik rólunk 24/24. Az élelmezésünket a nagymamám és nagynéném látja el, akik főznek finomakat nekünk (apum nem egy nagy konyhatündér de már ügyesen mosogat). :)
Belőlem ma szedték ki a csöveket, talán jövő pénteken a varratokat is. Elég rendesen be vagyok kötve, mert még váladékoznak a dolgok rendesen. Sokszor belázasodom és az antibiotikumot is nehezen viselem, szóval jha,.. 
Na de a lényeg, nem érdekel a fájdalom vagy, hogy teljesen érzéketlen szinte a jobb kezem, de annyira bánt ez az egész. A kutyusnak nincs betegsége teljesen egészséges, nem történt vele semmi baj így 100%ban magamat tudom hibáztatni (azon gondolkozom hogy kellett volna cselekednem). Anyukámat mérhetetlenül megviselte a dolog, így a 2hetes karantén után új gazdát kell találnunk neki, nem maradhat. Elveszett valahol a bizalom, megértem őt is. Minden nap sírók emiatt, mert én tényleg fél karomat adnám érte. Persze én se fogom elfelejteni, hogy a fogai az arcom előtt voltak és lehetett volna nagyobb baj is. A lelki teher elmondhatatlan, a szívem szakad meg a történtek miatt. Tudom, hogy jó kutya hiszen ez nem kamaszkori ballépése vagy betegség miatt történt, hanem az emberi hülyeség miatt. Persze hálát adok, hogy nem ismeretlenre támadt vagy, hogy nem ütőeret kapott el mert akkor tényleg nagy baj lenne. Másrészről tudom, hogy anyukámnak köszönhetem, hogy bejutottam nélküle nem tudom hol lennék... Soha nem gondoltam volna ezt, soha! Mindig törökülésben ültem mellette úgy fésültem, a kezemből ette a kaját, ha elutaztam őt is megöleltem így biztos voltam abban, hogy nem fog engem bántani soha! Úgy látszik tévedtem, de tényleg magamra vagyok dühös csak.
Nem is én lennék, de ma már újra labdázunk bár bal kézzel elég bénán dobok. Látom, hogy szeret és, hogy sajnál, szerintem ő se érti a dolgot. Egy percig nem hibáztatom emiatt. Nehéz lesz elválni tőle, de még ebbe nem merek belegondolni. Na most sírtam el magam megint..ahh
Ő lenne az én kis Lordi kutyám
Szóval lányok fiúk, a kutyusok is kelhetnek bal lábbal mielőtt közelednétek feléjük ezt tartástok észben! Őket is megviseli a meleg, sok tényező játszhat közre! Ha pedig megtörténne a baj, próbáljatok nyugodtak maradni van bennetek is erő, fájdalmat akkor nem éreztek így koncentráljatok a menekülésre (nekem akkor nem fájt semmi pedig durva volt). Lehetőség szerint ne kapkodjatok (engem ezért mart többször), de védjétek az arcotok és a lágy részeket. Az okosok azt mondták, hogy sikítani se szabad, én erre annyit mondok bírja ki az ilyen röhögve... szóval legyetek óvatosak ilyen helyzeteket kerüljétek el inkább!!!!

Remélem nem gond, hogy ez a bejegyzés napvilágot látott és tudtok pár gondolatot magatokba szívni és tanultok az én hülyeségemből!!!!!
Szép napot kívánok mindenkinek!

32 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, hogy megírtad ezt a bejegyzést, és érezni a mérhetetlen szeretetet, amit a kutyus iránt érzel. Remélem, jó helyre kerül majd! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor ki lett rakva a bejegyzés csörrent is a telefon, a lehető legjobb helyre kerül majd! Szerető emberekhez, akik értenek a kutyusokhoz és nem mellesleg nem laknak messze tőlünk. Persze sírtam ezen is már vagy egy fél órányi könnyet.

      Törlés
  2. Tényleg annyira látszik, hogy imádod a kutyádat! Nagyon sajnálom, ami történt Veled :( Nekem is van egy spánielem, sajnos elég heves vérmérsékletű, legalábbis ami az ismeretleneket illeti! El sem tudom képzelni, mi lenne, ha ez velünk történ volna meg! Persze ez bármikor benne lehet a pakliban, hisz bármennyire is a kutya az ember legjobb barátja, néha kiszámíthatatlanok. Sajnos.. Nagyon nehéz időszak lehet ez az életedben, légy erős! :( (K)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenem de kedves vagy, köszönöm szépen!!!! Nem kell ám a legrosszabbakra gondolni, csak tényleg számításba kell venni az ilyen helyzeteket is. Az enyém nem tudom mennyire tudja, hogy mit tett de látszik, hogy ő is most szomorú nehezebben lehet labdázásra rávenni nem is olyan ugribugris.

      Törlés
  3. Sajnálom nagyon ami történt szörnyű érzés lehet.Nekem is volt egy kutyám akit tényleg nagyon szerettem szinte a gyerekem volt.Amikor vihar volt ő is nagyon félt és akkor mindig lementem hozzá és odabújtam hogy megnyugodjon.(bullmasztiff volt).Aztán úgy alakult hogy vége lett az akkori barátommal a kapcsolat és amikor eljöttem nem hozhattam magammal mert panelba költöztem.Amint kitettem a lában bömböltem mint egy gyerek és amikor vissza akartam menni érte akkor tudtam meg hogy az a szemét volt pasim eltüntette.Ez 2 éve volt de ahogy írom most is sírva fakadtam, hogy otthagytam annak a szemétnek.
    Sok kitartást kívánok neked és gyógyulást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juhj szegény :(
      Nagyon sajnálom, szemetek az emberek nagyon!!!! Én soha nem bántanék állatot... azóta lett kutyusod??
      Köszönöm a biztató szavakat!

      Törlés
  4. Nagyon sajnálom ezt az egészet, ami veled történt, szívszorító. Nekem is van kutyám, és el sem tudnék képzelni ilyet róla, de gondolom te is pont így voltál vele eddig. Nem igazán tudom, hogyan vigasztaljalak, úgyhogy csak annyit mondok, hogy kitartás, a karodnak meg gyógyulás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!!!! Én se tudtam elképzelni, hétfőn azzal biztattam magam, hogy ez egy rossz álom és fel fogok ébredni!

      Törlés
  5. Nagyon sajnálom ami történt, még nekem is könnybe lábadt kicsit a szemem, miközben olvastam: sajnáltalak titeket és sajnáltam a kutyát is.
    Eszembe jutott, amikor régen anyukámra támadt a szomszédban lakó elhagyott, általa etetett kutya - szörnyű volt :-( Ott ugyan nem volt ilyen személyes kötődés a kutyához, talán ez okozta a bajt.
    Remélem jó helyet találtok a kutyusnak és megnyugszik mindannyiótok lelke!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény anyukád, nem lett nagy baj? Gondolom nálatok is nagy volt az ijedtség. Azt hiszem hogy 80éves nyanya koromban is eszembe fog jutni ez az egész, csak az idő tompítani fog valamennyit rajta.

      Törlés
  6. Nagyon örülök, hogy leírtad a dolgokat. Remélem a karod minél előbb meggyógyul, és hogy a heg idővel majd szinte el is tűnik!
    Soha nem gondoltam még bele ilyenbe, hogy a saját kutyám bánthatna. Német juhász kutyus volt. Ő is félt a viharban, meg a petárdától, még a légpuskától is megijedt. Így visszagondolva, rengetegszer ijesztettem, próbáltam megijeszteni meglepni, de soha nem sikerült. Talán szerencse hogy nem sikerült, mert nem tudom hogy tudtam volna bízni benne ha megharap. Egyetlen egyszer kapott a karomba, játék közben, a csuklómon még mindig viselem a szemfogának a nyomát, de az csak a saját hibám volt, nem az övé. El sem tudom képzelni, mit érezhetsz most!
    Nagyon sajnálom, és kitartást!
    Azt meg kérdezhetném, hogy ezek után szeretnél majd valamikor kutyust?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Német juhászok azért lényegében éberek figyelmesek, nehéz meglepni őket szerintem az enyém ilyen deliriumos állapotban lehetett ezért ijedt meg erre a nagy meleg félhomály és durranások is rásegítettek. Nekem nem veszett el a bizalmam úgy érzem, én nem is adnám oda senkinek. Csak ebben a kérdésben nem én döntöttem hanem a szüleim, jobbnak látták ezt. Anyukám nagyon elkeseredett és azóta is reszket, ő már nem tudna vizet adni neki vagy labdát elvenni tőle. Fontosabb anyukám nyugalma, hiszen a kutya megérzi ha félnek tőle vagy nem bíznak benne. Illetve apukám se szeretne még egy ilyen esetet átélni.. megértem őket.
      Szeretnék kutyust mindenképpen, sőt ha nagy leszek és sok pénzem lesz akkor egy állat menhelyet is létrehozni nekik ez már gyermekkori álmom. Azt hiszem ehhez a tervemhez hű tudok maradni. :)
      Köszönöm a biztatást!!! Nagyon igyekszem gyógyulgatni!!!

      Törlés
  7. Sajnálom hogy ez történt, mert tudom milyen egy imádott kutyától megválni. Nem tudom, hogy az új helyen szakértő(bb) kezekbe kerül-e majd, de szerintem kéne a kutyusnak valami személyre szabott kiképzés-terápia, mert különben biztos, hogy újra harapni fog.

    Engem 2 éve harapott meg egy kutya, amit befogadtunk és 2 hete volt akkor nálunk. Ő is verekedett, meg harapott már előtte az eredeti gazinál, ezért másnap elaltattuk. Még 2 éves sem volt, a szívem szakadt meg érte, de a kutya nem támadhat emberre. Rólam is letépte a nadrágot, meg ugrált a fejem búbjáig...annyira el volt borulva, hogy szinte hihetetlen.

    Nagy lelki erő kell meg szakértelem a korrekcióhoz.

    Azért az nagyon nagy szerencse, hogy nem fért az arcodhoz, remélem hamar meggyógyulsz anyuddal egyetemben és a kutyádat is rehabilitálni tudják majd.

    Azt furcsálom csak, hogy tényleg az elejétől ti nevelgettétek, mégis ez történt,de biztos nagy trauma érte, mikor meglépett. Remélem minden jóra fordul!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uhh köszönöm, hogy írtál! Jó olvasni egy belső ember szempontjából is a dolgot.
      Tegnap már felvettük a kapcsolatot egy kiképző/kutyabolond nevezzük szakemberrel, lényegében azért mert a rendőrségnek szerettük volna adományozni az ebet, de elbukna a próbán nem bírja a durranásokat ez nagy hiba. Járőrkutyának így nem lenne való. Közben úgy fest, hogy sikerült megfelelőbb otthont találni, egy olyan közeget ahol domináns emberek között lenne- a család kutyákkal is foglalkozik remélhetőleg "meg tudnák nevelni" és tudnának vele érdemben is foglalkozni, az említett szakember szerint 5nap alatt meg tudna szokni egy új gazdát és környezetet most ez a cél szerencsére segítségünkre lesz ebben is. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy kapjon még egy esélyt és valahol remélem hogy többet nem fog harapni, én nagyon elleneztem az elaltatást ezért is. Viszont most is beszélgettünk és anyukám tényleg retteg nem tudom, hogy a kezdeti sokkhatás vagy hogy ez mennyire lesz állandó, de ez se neki se a kutyának nem jó.
      Szomorúan olvastam, hogy nálatok volt már így kutyus és nem sült el jól. Én rettenetesen félek ettől nagyon meg tudlak érteni. Ez annyira komoly döntés, pont ez az "isten játszó" szerep most is úgy érzem, hogy elrontottam egy állat életét. Az a másik része, hogy ha viszont ez már többszöri eset és tényleg nem lehet változtatni ezen (idegrendszeri, genetikai, mit tudom én) akkor meg kell tenni, mert nekem is folyamatosan az jár az agyamban hogy: jaj de jó, hogy engem kóstolt meg és nem egy idegent vagy kis gyereket aki nem tud védekezni.
      Az, hogy ezt mi is válthatta ki... hmm nem tudom, hogy befolyásoló volt e a tavalyi csavargása vagy csupán a durranásoktól való félelem, de titkon remélem, hogy a körülmények játszottak össze és rosszkor voltam rossz helyen. Nem szeretném ha ez máshol mással megtörténne.
      Happy end már nem lesz, de a legjobbakat kihoznám a dologból. :)
      Eb csont beforr! :)

      Törlés
  8. Jobbulast, sweety:) A szivem szakadt meg ahogy olvastam, mi tortent:-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden perccel jobb a helyzet, most már tudok fogni poharat és alap dolgokat... de fésülködés, vagy póló fel/lehúzás még nem megy. Sittysutty meggyógyulunk remélem. Én azért kezdek már jobb kedvvel állni a szituációhoz. :)

      Törlés
  9. Először is jobbulást! :)
    Másodszor pedig nekünk is van kutyánk, már lassan 10 éve. Nyugodt, aranyos. Ránk csak akkor morog, ha épp eszik és közben simogatnád, de erre rájöttünk így nem csináljuk. Nem tudjuk miért van ez. Apukám a főgazdi itthon, főleg mert tőle kapja a kaját, meg én hétköznap nem vagyok itthon suli miatt. De már volt nekem is olyan, hogy csak úgy ok nélkül rám morgott. Aztán egyszer előfordult az is, hogy csak simogattam, ott ahol szoktam, és egyszer csak hirtelen odakapott a kezemnek. A kézfejemen végig látszottak a fog nyomai, ahogy kihúztam reflexből a kezem a szájából. Meg vérzett is rendesen azért. Szerencsére velem csak ennyi történt, de már ettől is nagyon megijedtem. Apukám pont ott volt és a helyére zavarta a kutyust (Bogárnak hívják). Már nem emlékszem mindenre, de azt tudom, hogy nagyon meg voltam ijedve... egy darabig nem mertem odamenni hozzá, mert féltem tőle. Nem tudom meddig volt így, de rajta is látszott, hogy szégyelli magát és tudja, hogy rosszat tett. De még meg van, él és virul, bár nehezen bírja ezt a meleget. Szerintem én is jobban fogok vigyázni. Bogár se bírja a durranásokat, a legutóbbi vihar után is, olyan helyen találtam meg a kutyát, ahol nem is gondoltam volna. Még néha apukám műhelyében a szekrénybe mászik be, elmegy hátra és ráfekszik a szerszámos ládára. Szerintem mindenképp köze lehetett a durrogtatáshoz annak, hogy rád támadott. Néha ha mi is megkeressük, lehajlunk hozzá csak, hogy messziről megnézzük ott van-e, már rögtön morog. De azért mert fél. Nem azért mert bántani akar.
    Talán ez kicsit vigasztal, de sajnos nem lehet megváltoztatni azon, ami megtörtént. :( Majd legközelebb óvatosabb leszel, mert sose lehet tudni. Mindenesetre engem megerősítettél abban, hogy hasonló helyzetben inkább hagyjam a kutyát, mert nagyobb biztonságban érzi magát egyedül.
    Minden jót a kutyusnak! És neked is! Gyógyulj meg mielőbb! Lelkileg is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, gondolkoztam időgép építésén is. De változtatni nem tudok rajta, valahol azzal nyugtatom magam hogy ennek így kellett történnie.
      Üdvözlöm Bogár kutyusod! Sajnálom őt is, gondolom viharok alatt ő is remeg meg pánikol ezerrel ilyenkor a miénk mindig a lábunkhoz feszül és ott vészeli át a dörgéseket. Én eddig úgy hittem, hogy félelmében inkább emberek társaságát keresi de ez az agresszív dolog nagyon meglepett, az biztos legközelebb óvatosabban megyek ki vagy inkább odahívóm magamhoz és nem lepem meg. Kutyus amúgy ma is vígan kémlelte velem a dinnyéket, nagyon jól van már közeledik bátrabban ő is. Bár ez a sorsán nem változtat, de még sem "haragban" válunk el.
      Gyógyulásom folyamatos, de a sok biztatás és szép szavak csak jobbá teszik! Köszönöm szépen!

      Törlés
  10. jobbulást kívánok neked is és anyukádnak is. :) nekünk is volt 2 kutyusunk a kertbe, imádtam őket, kiskoruktól kezdve velünk voltak. aztán született nekik 2 kiskutyusuk és pár hónapra rá anyukámék találtak rájuk.. megmérgezték őket. :( az egyik kiskutyus életben maradt de olyan szintű sokkot és megrázkódtatást élt át, hogy senki nem bír hozzá nyúlni. több napig nem is evett, csak nézett ki a fejéből szegény és megmozdulni se volt hajlandó. nekünk kellett becipelni a házába. mostanra jobban van, anyukámat mindenhova követi, még a WCre is, de ha megakarja simogatni akkor látszik rajta, hogy fél. érdeklődik a dolgok iránt és szeretne ott lenni mindenhol, de annyira nem bízik az emberekben, hogy inkább nem jön oda. most már apukámmal is kezd jóba lenni, de neki nem engedi, hogy megsimogassa. most, hogy kimegyek Angliába, a szüleim kiköltöznek a nyárra a városból, remélem ha megszokja hogy ott vannak körülötte akkor jobban lesz. viszont az idegeneket megugatja, még engem is (nem sokszor járok ki). ha be lesz kerítve a kertünk a szüleim szeretnének mellé egy másik kutyust is. abban bízom hogy ha látja, hogy a másik oda mer jönni és hagyja hogy simogassák, akkor ő is jobban elkezd bízni. egyébként innen tudjuk, hogy egyértelműen emberek mérgezték meg a többieket, nem pedig megettek valamit az erdőben..
    sok sikert a kutyusnak, biztos jó helye lesz ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ohj, gonosz ronda emberek úgy meg tudnám őket.... ahhh sajnálom a helyzetet!!!! Ez a kutya ember közötti bizalom nagyon érdekes dolog, de biztos jóra fog fordulni a történet én nagyon szurkolok nektek! Remélem ha lesz pajtása akkor meg már tényleg igazi kutya módra mókázik majd nektek. Kitartást kívánok hozzá!!!!
      Az enyémnek úgy fest kiváló helye lesz, szerető gazdiknál (pont ilyen kis nyuszifület kerestek aki agresszívabb hihetetlen számomra), kezdek belenyugodni és örülök annak, hogy kaphat még egy esélyt. Bízóm benne, hogy soha többé nem fog ember husira vágyni és szeretni fogja az új helyét is majd. :)
      Köszönöm a biztatásod, nektek is kitartást kívánok még egyszer!!

      Törlés
  11. Nagyon szomorú, ami veled történt. Megkönnyeztem a soraidat. :(
    Borzalmasan nehéz elbúcsúzni...
    Sok sok erőt kívánok Neked és jobbulást Anyukádnak is!
    Lordinak pedig egy másik szerető gazdit és hosszú kutyaéveket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de kedves vagy köszönöm szépen!!!!! Azaz köszönjük szépen a támogató szavakat! :)

      Törlés
  12. Megkönnyeztem a történeted...sajnálom nagyon. Gyógyulj fel hamar!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is sajnálom nagyon. Igyekszem, lábadozok már-már!

      Törlés
  13. Úristen, nagyon sajnálom! Gyógyulj meg hamar! Ez amúgy annyira furcsa nekem, sokszor hallottam már olyat, hogy a saját gazdáját harapta meg a kutya. Nekem egy rottweiler/németjuhász keverék fiú kutyám van, szóval nem egy öleb. 6 hetes kora óta van nálunk, most múlt 5 éves a drágám. Van egy 10 éves öcsém, tehát együtt nőttek fel. Amióta nálunk van Néró, azóta nyúzza, üti, a hátára ül, a farkát húzza, a kajával játszanak, minden, amit el tudsz képzelni. Mint két testvér. A kezét a szájába teszi, megrágcsálja, de soha-soha nem tett semmit. Pedig öcsém még kicsi, nem lenne "nagy falat", de még csak eszébe se jutott. Nem morgott, nem jött nekünk még soha. Ezért sem értem, hogy tehetett ilyet a kutyád. Mert azt értem, hogy megijedt, minden kutya fél valamitől (nálunk a seprű és a festőecset az ellenség), de hogy ettől Nektek támadt... nem ismert meg, vagy egyszerűen nem értem, hogy tehette ezt. Persze nehéz lenne ennek az okát kideríteni. Tényleg nagyon sajnálom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nem egyszerű a helyzet, nálunk se voltak előjelei a dolognak. Nem morgott, nem ugrált, nem csípett oda senkinek, nem tépett el ruhát sem. Kedves, barátságos, jól nevelt kutyaként élte napjait. Az a helyzet, hogy mai napig nem hiszem el a történteket és tényleg erre nem számítottam (nem is lehet). Remélem ilyen szituáció mással nem fog előfordulni mert ezt a szörnyűséget senkinek sem kívánom. Köszönöm a hozzászólásod, jól esik hogy gondoltál rám!

      Törlés
  14. szia! remélem napról napra jobban vagy és hogy a kutyusod is megnyugszik lassan. én nem tudom, hogyan tudnék elbúcsúzni tőle a helyedben, biztosan nagyon rossz, hogy nem tehetsz másképp. remélem nagyon jó gazdit sikerül találnotok, de abban biztos lehetsz, hogy Téged soha nem fog elfelejteni! nekem két kutyim van de soha nem jutna eszembe, hogy akár még csak rám vakkantanának is, nyúzom én is őket ahogy csak tudom, de imádják és szerintem nem bántanának miatta, gondolom Te is ezt gondoltad mindeddig, ezentúl én is jobban odafigyelek. mindenesetre sok kitartást nektek, gyógyulást és puszikat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ki kell tartani! :)
      Szerintem ilyesmire senki nem gondol, szerencsére ritkán is esik meg az ilyen. Tényleg jobb "más kárán" tanulni, bár az efféle helyzetekre nem lehet felkészülni; olyan mint egy baleset.
      Menet közben lassan gyógyulgatunk is, nehéz tehetetlen tétlenségben lenni is nem ehhez vagyok szokva. :D

      Törlés
  15. Örülök, hogy a kutyus új helye jó lesz és közel leszel hozzád. Gyógyulj meg, tarts ki! Küldöm a gyógyító energiákat!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem érzem is az energiát! Én is örülök hogy lett neki új helye, és tényleg a legjobb döntést sikerült meghozni.. :)
      Köszönöm!

      Törlés
  16. Szia, remélem, azóta már minden rendben Veled és Anyukáddal is!
    Érezni, mennyire kötődsz a kutyához, nagyon sajnálom, hogy megtörtént ez a szomorú eset. :(
    Nem hibáztatni akarlak, félre ne értsd, de sokan tartanak úgy kutyát, hogy közben nem ismerik a viselkedésüket, igényeiket, egyszerűen csak van. Sokan azt sem értik, miért morog rájuk egy kutya, holott nem csináltak semmit sem. Pedig ennek többnyire oka van. Persze lehet, hogy az adott kutya valóban beteg, de a legtöbbször inkább az a probléma, hogy nem ismerjük a kutya jelrendszerét, hogy mire miért és hogyan reagál. A saját szemszögünkből nézzük őt, közben ő teljesen másképp lát és értékel minket, a cselekedeteinket! Néha azt hisszük, az a jó, ha kézből etetjük az asztaltól, akkor szeretjük igazán, ha mindent megengedünk neki, pl. hogy ránk ugráljon örömében... De ez nem biztos, hogy jó.
    Minden kutyás vagy leendő kutyás számára kötelező olvasmánnyá tenném Jan Fennel: Kutyapszichológia c. könyvét! (Letöltés. http://hotfile.com/dl/36497292/2f1a631/Jan_Fennell_-_Kutyapszichologia.pdf.html; online olvasás: http://hu.scribd.com/doc/8027039/Jan-Fennel-Kutyapszichologia) Nagyon olvasmányos és rendkívül tanulságos könyv!!! Mindenkinek csak ajánlani tudom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen biztos el fogom olvasni! Nagyon megviselt engem is a történet... az a helyzet, hogy én alapból is magamat hibáztatom miatta még most is; napi szintén rágódom rajta és napi szinten nyomaszt is a dolog. Én nem a szüleimet, illetve nem a kutya nevelést tartom alapvetően rossznak. Apukám világéletében kutyázott, tenyésztettük őket, neveltük, tanítottuk. Tudta a kutya, hogy hol a helye a családban illetve idegenek között is. Én ezért ami történt csak is magamat tudom okolni, hibáztatni.. lehettem volna figyelmesebb, lehettem volna óvatosabb, szólhattam volna hozzá hangosabban mi előtt kimegyek, hogy biztosan észrevegyen. Ami megtörtént azon változtatni nem tudok, bármennyire szeretnék is.. a nyomait elviselem külsőleg, de belül azért még rendesen fáj. Nincs olyan nap, hogy ne keresné a szemem... a könyvet el fogom olvasni, hiszen tanulság lehet a jövőben is. :)
      Köszönöm a hozzászólásod!!! Szép napot! :)

      Törlés