2012. augusztus 4., szombat

5tusa

Na végre eljutottam nagy félreértéseim árán odáig, hogy van mit posztolnom a témában a csajokkal. Múltkori összeröffenésről lemaradtam, de már egy két alkotást láthattatok a hetekben. Úgy gondoltam az elején, hogy minden egyes tusvonalhoz egy külön sminket fogok kitalálni és megvalósítani- persze megint az idővel harcoltam. :)
No de nézzük mi fán is terem a blogomon a tusvonal:
Volt itt egyszerű de nagyszerű.
Aztán nagyon színes variáció is helyet kapott egy bejegyzésben.
Húztam láthatatlan tusvonalat szemfestékkel is.
Próbálkoztam farkinca nélküli verzióval, amit bátran ajánlok mindennapokra is.

Játszottam a formákkal, néha összejött és néha nem.
Itt eltértem kicsit a képtől, az alsó szempillák tövénél egy matt fekete színnel végig satíroztam enyhén "rockos" eredmény érdekében... hát jha... nem életem fő műve lett. :)
Ezt a fajtát pedig csillogó feketével dobtam fel, illetve enyhén kihúztam az alsó pillasort is.
Ismét egy színes verzió, semmi extra.
Alapként fekete matt festék szolgált, rá pedig a fekete tus. (igen igen ebbe is belepiszkáltam)

 Azt hiszem ennyi lenne mára, remélem tetszett nektek a bejegyzés (lesz ám folytatás)! Ha bármilyen kérdésetek, ötleteket, észrevételetek van akkor azt írjátok meg nekem, kíváncsian várom a véleményeteket!
Ez egy időzített bejegyzés, így válaszolni csak később fogok tudni nektek! De gondolok rátok ám mindig! Puszi nektek kedves olvasók! :)

Legyen szép napotok!!!

12 megjegyzés:

  1. Istenkém, milyen kis kreatív vagy ^^

    A két színes nagyon tecc, a 2. különösen vagesz :)

    A rockos alatti csillogó feketés az egyik legjobb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huu köszönöm szépen, pedig azt hittem túllőttem már a célon... :S:S
      Még egyszer köszi, főleg a szuper ötleted ;)))

      Törlés
  2. Óó, azok a színesek fantasztikusak!!! *.* Jó kis bejegyzés lett, várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves tőled, eszméletlenül jól esnek az ilyen hozzászólások!!! Én is nagyon várom már a következőket. :))
      Még egyszer köszönöm szépen!

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök neki! Akkor lehet legközelebbi megoldásoknál csak színeket fogok használni. Még egyszer köszönöm szépen, szép napot kívánok!

      Törlés
  4. A színesek a kedvenceim! Nagyon jó az a kék tus! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon jól esett, hogy írtál! Én is imádom, csak sajnos már nagyon kiharcoltam szegényként lassan újat kell vennem. :D

      Törlés
  5. Az utolso tusvonal nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan? Pedig azt elég viccesnek éreztem... picit megszakadt a kezem menet közben. Nagyon örülök, hogy tetszik neked!!

      Törlés