2012. január 26., csütörtök

Hello Süti!

 Imádok sütni főzni, néha több néha kevesebb sikerrel. A kollégiumi majd az egyetemista lét rákényszerített arra, hogy könnyen és gyorsan elkészülő finomságokkal örvendeztessem meg magam családom és a kis barátaimat!
Lássuk először az alap muffint:

Amire szükséged lesz hozzá:
2bögre liszt (1bögre cirka 2-2,5deci)
1bögre cukor (kristály vagy barnacukor)
2 darab tojás
0,5deci olaj
1 darab natúr joghurt vagy 1,5deci tej
csokoládé (lehet táblás ét vagy fehér ki mit szeret)
fél csomag sütőpor
ízlés szerint mehet még bele vaníliás cukor is egy csomaggal.
Ez a mennyiség 1tepsihez azaz 12darabhoz való!

Amit megosztok veletek az egy alap recept ezt persze nagyon sok módon lehet variálni: fűszerekkel, gyümölcsökkel, pudinggal, habokkal illetve lehet akár sós is. Ezekről is majd lesz külön-külön bejegyzés.

Egy tálba a száraz hozzávalókat öntjük a 2bögre lisztet a fél csomag sütőport és a vaníliás cukrot. Egy másik tálba a 2darab tojás, a 0,5 deci olaj és a joghurt (illetve jelen szituációban tej) jön; ennek tartalmát robotgéppel jól elkeverjük (megjegyezném, hogy kézzel fakanállal is megoldható a dolog). Majd a két tál tartalmát vegyítjük és jól eldolgozzuk. A tésztának enyhén folyósnak kell lennie, inkább sűrűbb legyen a történet. Ha esetleg úgy érezzük, hogy túlságosan morzsolódik akkor mehet bele tej de csak óvatosan.
Ha ezzel megvolnánk a tészta mehet bele a tepsibe, mikor beleapplikáltuk a kis kapszulákba a tésztát én bőven beszúrkodom a csokoládét a kis formákba. Aztán tolhatjuk bele az előmelegített sütőbe, amit én speciel 175fokora állítottam és a légkeverős módot választottam (mivel mindenkinek más a sütője egy ideális meleget próbáljon kiválasztani nehogy széntablettát csináljon a sütiből). A kis muffinok cirka 15-20 perc alatt megsülnek. Csinálhatunk tűpróbát ha esetleg nem vagyunk biztosak ezt akár hústűvel vagy fogpiszkálóval is megejthetjük. Amikor megsülnek így mosolyognak ránk:



Tipp: Ha esetleg maradna belőle másnapra, dobjátok be egy kicsit a mikróba hogy újra finom meleg legyen és a csokoládé is megolvadjon, hát nyámiiiiiiiiiiiiiiiiii. :D
Aki habzsolja az élvezeteket nyomhat rá tejszínhabot is! ;)

5 megjegyzés:

  1. mm,nyami. nekem viszont a csoki mindig lemegy az aljára, próbáltam már picit belisztezni és akkor is. mi lehet a gond? :S

    VálaszTörlés
  2. Húha no gondolkoztam az ügyön:
    - ha én belekevertem magába az alaptésztába akkor nekem is leszálltak az aljára nagy részben, ha kakaós ha sima volt. Szerintem alapból a kakaós muffin se jön fel szépen, az lehet az igazság kulcsa hogy a kakaó lehúzza a tésztát így lehetséges hogy maga a csokoládé darabkák is levándorolnak.
    Amikor tripla csokis muffint gyártok akkor egy része a csokiknak a tésztába megy a másikat meg már szúrkodom.
    - ezzel a beleszúrogatos módszerrel helyén maradnak de itt több félét is próbáltam; a Katica féle bolti csokoládék masszívak vastagok azok is elkezdenek leereszkedni de nem szállnak le annyira. (Volt, hogy húsklopfolóval vertem szét a csokit molekuláira de azok is leszálltak.)
    - a képen látható muffinokhoz pedig cukrász csokoládét szereztem, ezek nagyon kis vékony szeletkék, nem tudom hogy kevesebb e bennük a kakaó vagy alapból mi a helyzet de ezek ott maradnak a helyükön. Ízre én nem nagyon szeretem a cukrász csokoládét de a kilós zacsi 1000ft, ami azért elég jó ár.
    Másrészről ezeket a szeleteket függőlegesen is beleszúrom illetve a muffinok tetejére is rakok belőle sütés előtt.
    A dolog nyitja talán a cukrászoknál rejlik. :)

    VálaszTörlés
  3. hú,nagyon szépen köszi a kimerítő választ! ilyen cukrász csokoládét vajon merre lehet kapni? :$ tudom hogy sok a kérdés,de úgy érzem közel a megvilágosodás :D

    VálaszTörlés
  4. Mi speciel cukrásztól vesszük, de vannak nagyker üzletek is ahonnan pedig érkezik, a miénk innen rendel:
    http://www.obert.hu/
    Nem tudom merre laksz, de ha jól vagyok informálva ők az egész ország területét behálózzák.
    Lehet kisebb cukikban ha érdeklődsz tudnak segíteni vagy adnak el csokoládét. Ahogy nézegetem az ilyen nagykerek szinte csak ipari mennyiségben szállítanak 10-15-20kilos pakkokban ami azért hatalmas mennyiség.
    Ha esetleg zala-somogy-baranya környékén élsz szívesen segítek a probléma megoldásában!

    VálaszTörlés
  5. picit odébb,Szegeden lakok,de most már van kiindulási pontom,nagyon szépen köszönöm! :)

    VálaszTörlés