2012. január 25., szerda

A nagy pirosító csata

 Még a kezdetek kezdetén úgy gondoltam, hogy nekem nincs is szükségem rájuk. Meg minek is, hiszen nem akarok mű hatást kelteni; akkoriban úgy gondoltam, hogy mindennek a titka a tökéletesen lealapozott baba pofi- hát nagyon nagyot tévedtem. Aztán ahogy teltek az évek én is egyre többet nézelődtem utánuk, a sminkes blogok megjelenésével pedig már impulzus vásárlóként vettem őket a legtökéletesebbet keresve magamnak. Azt hiszem megérdemelnek egy külön bejegyzést azt eddig felvásárolt darabkák, lesz olyan is amit kaptam és olyan is amit nagyon könnyen be lehet szerezni.

 A felvitelről nem szeretnék különírni, hiszen arról rengeteg információt lehet találni más blogokon és youtube csatornákon is, azokból könnyen el lehet sajátítani a dolgokat illetve mindenki megtalálhatja az arcformájához illő legjobb alkalmazást is!
 A tökéletes színt viszont, szerintem nagyon is nehéz megtalálni. Én a természetesség híve vagyok, de sokszor estem már hibába. Nem kell sok ahhoz, hogy az ember lánya bohócként tündököljön. :D
Remélem sikerül némi segítséget adnom azoknak akik keresik még az "igazit"!
Róluk lesz szó:




Pár szóban szeretnék mindenről írni, azt hiszem ez segíthet a legjobban.

Essence- Multi colour blush - 10 How cute is that?: Az első pirosítóim egyike, viszont hiába a kecsegtető ár igazán nehéz belőle valami kis színt is kihozni. Elég problémás használni és nem is tartós. Azt hiszem jelenleg a leárazott termékek között találjátok meg az üzletekben. Én nem venném újra!
Astor- Perfect blush- 002 Silky rose: Nagyon aranyos kis pirosító igazi babarózsaszín, nagyon szeretem és nagyon sokat is használtam. Igazán pigmentált, könnyű felvinni, viszonylag tartós is.
Astor- Perfect blush- 007 Perfect toffee: Nevezzük ballépésnek a megvásárlását, annyira fehér bőröm van és ez a szín annyira nem áll jól, nyáron próbálkoztam vele bronzosítani de abszolút nem jött össze. A sötétebb bőrű lányok viszont nagyon jól ki tudják használni.
Ha jól tudom ezek a kis Astor termékek már nem kaphatóak én körülbelül egy éve vásároltam őket akciósan!
Rimmel- Colour rush- 030 Siren: Ez egy nagyon vad pink szemhéjpúder, nem is tudom milyen felindulásból szereztem be. Viszont multifunkcionálisan használom. Pirosítónak inkább! Szintén pigmentált, nem olyan tartós de szépen el lehet dolgozni. El tudom képzelni valami vad farsangi sminkhez!
Alverde- Mademoiselle kollekció- 10 Péche: Megláttam, beleszerettem, kellett! Papír borítású kis púder, finom illattal. Tartósnak mondanám, viszont a felviteléhez mindenképpen keményebb szőrű ecset szükségeltetik. Sűrűn használom, a nagyon világos bőrű lányok barátja lehet! El tudom képzelni kiemelőként is. Ha még kapható valahol, esetleg leakciózzák a Dm-ekben érdemes megvenni, eredetileg 1600ft körül lehetett, ami azért borsos ár érte, hiszen nagyon aprócska.
L'Oreal- Blush Minerals- 30 Soft peach: Nagyon régi darab, szintén akciósan vásárolt. Igazi barackos szín, nagyon jó mindennapokra! Tartós szép fényű, nagyon jó vételnek tartom. Ha láttok valahol belőle érdemes megvenni! Viszont érdemes átköltöztetni!
Az ecsete nem valami jó, nagyon kemény és szinte használhatatlan maga a tégely műanyag könnyen repedős fajta. Számomra nehézkes emiatt a használata!
Sleek- Blush- 926 Rose gold: Menthetetlenül beleszerettem, ez a szín ez a csillogás. Elengedhetetlennek tartom a meglétét, nagyon ünnepi szín, gyönyörű fénye van egyszerűen életre kelti az arcot! Könnyű felvinni, nem porlódik, hiper pigmentált, tartós és csodaszép! Minden bőr tónusra kiváló. Érdemes akciósan kifogni, mert tényleg nagyon megéri az árát, 8grammos a kis drága!!!!
Sleek- Blush- 921 Suede: Natúr, matt, hozza a kiváló minőséget! Szintén egy mindennapokra tökéletes pirosító. Halvány barnás bézses narancsos kevert szín, ehhez foghatót még nem láttam. Én se tudtam rendesem visszaadni a színét és az interneten se találtam élethű swatchot róla még.
A Sleek pirosítókat a MUP oldalán tudjátok beszerezni 1500ft-ért, ha akciós akkor pedig 1300ft-ért. Számomra a Sleek pirosítói az a nyertesek, hiszen könnyen és viszonylag jó áron kaphatjuk meg csodálatos színekben! A pénzünkért pedig jócskán kapunk is terméket!
Too faced- In your dreams paletta:
Még Erzsinél sikerült megnyernem karácsonykor. Kellemes színek, igazán minőségiek, tartósak! A palettában a mindennapokra válogatták össze őket, nem extrém színekre kell gondolni! Nagyon pigmentáltak, könnyen eldolgozhatóak! Nagyon vigyázók rájuk! Nem egy kis darab a paletta így magammal nem szoktam hordani, viszont tényleg a helyén maradnak a színek egész nap!
Wanna Play?: élénk pink csillogósabb, fényes hatású.
Girly Show: visszafogott rózsaszín csillámoktól mentes, szintén fényesebb.
You Hold the Key: barnás árnyalat, világosabb bőrhöz is kiváló, de kontúrozáshoz is el tudom képzelni.

Színminták, ezeket beszámoztam:

1. Essence- How cute is that?
2. Astor- Perfect toffee
3. Astor- Silky rose
4. Rimmel- Siren
5. Alverde- Péche
6. L'oreal- Soft peach
7. Sleek- Rose gold
8. Sleek- Suede
9. Too faced- Wanna play?
10. Too faced- Girly show
11. Too faced- You hold the key





Az én tippem a kedvenceimből:
- hétköznapokra egy visszafogott lágy szín, ne legyen kihívó. Lehet matt vagy fényes, ez már egyéni preferencia kérdése ki mit szeret jobban. Nagyon fel tudja dobni a hétköznapok mókuskerekét! A csillogóbbat a bevállalósoknak ajánlom, de aki nem retten meg tőle használja bátran. (Péche, Soft peach vagy Suede)
- bulikhoz, ünnepekre egy csillogóbb szín. Fontos, hogy tartós legyen. Esküvőkre, bálokra, vacsorákhoz. (Rose gold)
- extrémebb helyekre, esetleg egyetemi bulikra, beöltözős rendezvényekre vagy ha ki akartok szakadni a komfort zónátokból akkor élénk pink vagy narancs árnyalatok között keresgéljetek. (Siren)

Remélem hasznos volt számotokra ez a kis bejegyzés!

6 megjegyzés:

  1. Imádom az ilyen nagy, finál összehasonlító posztokat, bármilyen sminkcuccról is legyen szó, de most a pirosítók a gyengéim :)
    Tetszett a részletes bemutatás, értékelés, az egész poszt :)

    VálaszTörlés
  2. Juhj hát köszönöm szépen, és a reklámot is meg úgy mindent!!!! Nekem is a gyengéim közben írtam is egy listát, hogy miből kell "feltétlen" a jövőben!
    Én közben arra jöttem rá, hogy a fényképezőmmel nagy gondok vannak nem nagyon adja vissza az eredeti színeket, pedig tényleg nagyon ráfekszem a dolgokra. :D

    VálaszTörlés
  3. A fényképezőgépek nagyon gonoszak tudnak lenni, ezt én is tapasztaltam :)

    VálaszTörlés
  4. én is nagyon kedvelem az ilyen összehasonlító postokat! klassz a részletes leírás, nem is gondolnánk tényleg mennyi múlik a pirosítón pedig de! hasznos post! :) az essence pirosítóval én is így jártam, ezért összetörve és más árnyalattal keverve szemhéjpúdernek használom.

    VálaszTörlés
  5. Hmmm lehet én is beáldozom ezt a kis essence darabot. Tervezek még más ilyen összehasonlító tesztet csak addig még növesztem a karom, hogy ne kelljen kígyóként kitekerednem. :D
    A fényképezőgépek meg tényleg sunyik, én analóggal tanultam fotózni és nagyon hozzászoktam. A digitális kütyük világában meg nehéz megtalálni az igazán tuti gépet. :S

    VálaszTörlés
  6. növesztem a karom :D:D ettől függetlenül várom a postokat! :)

    VálaszTörlés