2012. május 17., csütörtök

e.l.f. ecsetek tesztje és ecset mustra

 Mivel a tegnapi bejegyzés alá a legtöbb hozzászólás az ecsetek iránti érdeklődésről tanúskodott ezért ma egy hosszabb hangvételű tárgyilagos bejegyzéssel készültem. Mivel az ecseteket tegnap vettem először kezembe, így arról, hogy hogyan bírják a hosszútávú strapát nem fogok még tudni nyilatkozni, csupán a hasonló jellegű ecseteimmel tudom őket összehasonlítani és megállapításokat tenni.
 Pár szót írnék arról, hogy ezekről az ecsetekről már régóta álmodoztam, mindig is érdekelt mit tudhatnak és, hogy mennyire is érik meg az áruk most, hogy végre itthon is elérhetővé váltak nem haboztam a rendeléssel. Bár, ahogy írtam hasonló ecseteim vannak, de ez az elérhetőség és az ár miatt nem húzott engem vissza.
Az elvárásaim az ecsetekkel szembe, hogy bírják a mindennapos strapát mivel csak magamat sminkelem ezért professzionális termékekre nincs szükségem, bár azt hiszem sminkecsetekből sose elég.
Na de lássuk a medvét:
 Összességében elmondhatóak az e.l.f. ecseteiről, hogy egészen jól tömöttek, hosszú szárúak, a nyélhez fixen vannak hozzá rögzítve (legalábbis eddig nem estek szét, attól félte a legjobban). Én igényesnek tartom a kidolgozást, fehér szárban ezüsttel van beleírva, hogy mit is használunk pontosan. A nagyobb gond, hogy az ecsetben a szőrszálak hosszúsága nem egyforma, vannak kiálló szálak amiket olló segítségével lehet orvosolni. Az, hogy melyikből is potyogtak ki szálak arra külön kitérek majd.
Eyeshadow Brush:
 Én eddig az Essence és a Catrice hasonló ecsetét próbáltam, az e.l.f. ecsete egész sok mindenben különbözik tőlük. Már a méretei is mások hosszú vastagabb szárhoz tartozik egy viszonylag nagyobb fejű ecset. Az ecset maga kellően tömött és puha, ellentétben a Catrice termékkel (nagy kemény szúrós szálak jellemzik) és kellően rövid is ellentétben az Essence termékkel. Viszont ahogy írtam is sokkal nagyobb maga a fej rész az eddigieknél. Lehet ez problémát jelenthet kis szemhéjjal megáldott lányok esetében, de nálam inkább előnynek fog számítani.
Az ecsetben viszonylag egy síkban álltak a szőrszálak, amik nem is hullottak ki; de itt vettem észre azt a szembetűnő dolgot hogy a szőrszálak különböző nagyságúak bár ez azt hiszem nem fog hátráltatni mert annyira nem vészes.
Én személy szerint ajánlani tudom csak, mivel egy alapecsetről beszélünk!
Blending Eye Brush:
Árnyékoló ecsetek közül az Essence és Sigma van birtokomban. A képeken ismét látszanak a különbségek, míg az Essence apróbb addig a Sigma viszonylag hatalmas az e.l.f. termékét tartom az aranyközépútnak ebben a kategóriában! Elmondható, hogy tömött bár azért lehetne kicsit masszívabb is. Itt a szálak normálisan álltak nem voltak kilógóak. Bár maga az ecset porzott amikor kivettem a tokból, ezt nem is tudom mire vélni hirtelen.
Szintén ajánlom a beszerzését, mivel alapdarabnak tartom.
Eye Crease Bursh:
Eddig a Coastal Scents ecsetét használtam a külső v-be, de kíváncsian vártam mit tudhat az e.l.f. ecset. Nekem alapvetően nem tetszik, ahogy láthatjátok a képeken pont az a  baj vele hogy nincs szépen lekerekítve a vége nem is annyira tömött ezért nem masszív, inkább egy kisebb fejű árnyékoló ecsetnek mondanám. Nem hiszem, hogy céljának megfelelően fogom bevetni. A másik problémám vele, hogy elég rendesen elvesztette a szálait illetve olló segítségével kellet megszabadítanom a hosszabb kilógóaktól.
Úgy vélem e nélkül az ecset nélkül lehet élni, bár lehet, hogy ti pont ilyesmit kerestek.
Defining Eye Brush:
Ferdére vágott szemhéj ecset, itt sajnos nem volt összehasonlítási alapom, bár már ezer éve fáj a fogam a Coastal Scents társáért de mindig lecsúsztam róla. Nála elmondható, hogy nagyon egyben van semmi kritizálhatót nem vettem észre benne. Én úgy képzeltem, hogy picit tömöttebb lesz és sokkal pufibb, ez az ecset inkább egyenes tengelyű.
Jó vételnek érzem, de majd kiderül. Ajánlom, ha még nincs hasonló kaliberű ecset a birtokotokban.

Ha már ecseteknél tartunk, azért még mutatnék párat amit használok a mindennapokban:

Egyebek:
 Arcomra a Sigma F60-as ecsetét használom, ami valójában alapozóecset de én a gázosabb részekre a korrektort ezzel dolgozom el; nem mindennap használom csak ha van időm pepecselni. Púdert és pirosítót a Sigma F80-as ecsetével oszlatom el, ami maga a megtestesült álom. A feltalálójának küldök egy puszit, mert ez az ecset maga a tökéletesség. Itt megjegyezném, hogy Maria nélkül még mindig csak könnyeket morzsolnék érte, itt is még egyszer újfent köszönöm szépen!!!! Az Essence régi szériás ecsete még mindig megunhatatlan, már agyon gyötört szegényem, de tényleg nem tudom elengedni őt a táskámban tartom ha szükségem lenne a segítségére napközben.
 Szemre való ecsetek közül az Alverde furcsasága maradt még, amit nem tudok behatárolni, hogy milyen ecset lehet. Én a belső szemzugba és a szemöldökcsontra ezzel viszem fel a világosabb színeket. Nekem arra tökéletesen bevált. Illetve maradt még két "tus" ecset egy régebbi Essence kiadású és egy Maybelline ami egy tégelyes tushoz volt. Na én őket a szempillák tövébe használom, könnyen precízen el lehet velük dolgozni a színeket.
Nagyjából végig is értünk az ecseteimen, még van pár de azokat nem használom már.

Ezek lettek volna az ecseteim. A bejegyzés nem épen mondható rövidnek, de megpróbáltam tömör lenni és tárgyilagos. Remélem tudtam segíteni, és meg tudtam mutatni a különbségeket is más ecsetekkel összevetve. Nem bántam meg a rendelésüket, hiszen darabja 395 forintos áron érkezett, ami valljuk be egészen baráti. Ha menet közben esetlegesen leharcolom őket vagy bármilyen gondom támad velük értesíteni foglak titeket.
Természetes a bejegyzéshez fog még társulni egy smink is, amit velük készítek az majd a napokban lesz várható (pontosabban holnap). Rendelésre csak biztatni tudlak titeket, a Make Up Plaza oldalán minden információt megtaláltok. Bombabiztos csomagolásban érkezik, 1napos szállítási idővel. Én csak is dicsérni tudom őket!
A véleményem saját, hiszen én szponzoráltam a rendelésem így semmi/senki nem befolyásolta a bejegyzés létrejöttét. 

Ezek után rendeltek, ha feltöltik a készletet? Hogy tetszettek az ecsetek?
Nektek mi a véleményetek?

Szép napot kívánok mindenkinek!









8 megjegyzés:

  1. Nekem az Elf foundation brush törött el, de remélem neked nem lesz ilyen tapasztalatod a többi ecsettel! Puszilak én is sweety;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sok helyen olvastam, hogy szétestek úgy hogy rendesen félek én is, hogy egy szép napon leamortizálom őket. :)

      Törlés
  2. Köszi szépen a bejegyzést, én is gondolkodom pár ecseten :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma már élesben is bevetettem őket, és be kell valljam nagyon jól állták a próbát! Érdemes szerintem is beruházni rájuk, hiszen ahogy írtam az áruk is igen baráti.

      Törlés
  3. az f80-sodat nagyon irigylem :)
    Arra, h ne engedjen el a ragasztó a fejet van egy jó tippem (ha eddig nem így csináltad volna): mikor mosogatod az ecsetet végig lefelé tartsd, h a víz ne csorogjon hátra a ragasztóhoz.
    Ha kiteszed száradni, akkor is az ecset vége alá tegyél plusz türcsit, h magasabban legyen, mint a szőre. Ezt is azért, h minden víz a szőröknél folyjon ki.
    Remélem így sokáig tudod őket használni és sok szép sminket hozol :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is erre gondoltam amúgy, hogy így fogom őket tisztogatni. Bár általában is óvatosan kezelem a dolgot. Köszönöm a sok tippet/tanácsot! :)

      Törlés
  4. Mázlista vagy, hogy sikerült beszerezned őket. Mire a megjelenés másnapján meg akartam rendelni már egy sem volt. Viszont legalább sikerült a Striple Brush-ra lecsapnom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is örülök, azt hiszem már aznap meg rendeltem amikor megjelentek. Nagyon hamar elkapkodták őket, de még biztos lesznek! :)

      Törlés